kapszula

Flownorm

Flownorm

Flownorm Kapszula

Magas vérnyomás, érszűkület, trombózis, visszér ellen

flownorm_kapszula200x200A mai kor emberének gyakori betegsége az érszűkület, a visszeresedés és a trombózis. Ez különböző okokra (pl. nem megfelelő táplálkozás, mozgás hiány) vezethető vissza, de sok esetben öröklött hajlam is közrejátszhat a betegségek kialakulásában.

Ereinket ugyanúgy karban kell tartani, mint ahogy a vízvezetékeket, melyeket időközönként kitisztítanak és fertőtlenítenek. Az erek “vízköve” a táplálékkal bevitt ásványi anyagokból és zsírokból (elsősorban koleszterinből) képződik. Ez az anyag az érfalakra rakódva leszűkíti az erek volumenét, ezért időegység alatt kevesebb vért képes érrendszerünk szállítani.

Az érfalon kialakuló lerakódások miatt különböző turbulenciák is kialakulnak, melyek elősegíthetik a trombózisok (vérrögök) kialakulását is. A Flownorm kapszula neve “Normális Áramlás”-t jelent.

Fő hatóanyaga egy speciális szőlőmag kivonat, mely nagy mennyiségben tartalmaz ún. polifenolokat (rezveratrol).

Másik hatóanyaga a Gránátalma-kivonat, melyben egy erős antioxidáns hatású vegyület az ellag-sav található. Ezeknek a vegyületeknek hatására az érfalra felrakódott  káros anyagok feloldódnak, helyreáll az erek normális áteresztő képessége, csökken a vérnyomás, elmúlik a trombózis veszély.

A termékben még található L-aszkorbinsav és E-vitamin erősíti ezt a hatást.

FELHASZNÁLÁSI TERÜLET

  • védi a keringési rendszert
  • helyreállítja az erek normális áteresztőképességét
  • csökkenti a kórosan magas vérnyomást
  • megelőzhető a trombózis veszélye

A Flownorm rendszeres szedésével megőrizhetjük érrendszerünk egészségét, folyamatosan karbantartva vérereink “tisztaságát”.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS 

Ajánlott adagolás: napi 3×1 kapszula étkezés előtt.

ÖSZETEVŐK

A napi
adag (3×1 kapszula) tartalmaz
Megnevezés Mennyiség RDA%
C-Vitamin 180 mg 300
E-Vitamin 30 mg 300
Szőlőmag-kivonat 450 mg n.m
Gránátalma-kivonat 450 mg n.m

RDA%= A felnőttek számára javasolt bevitel

Figyelem! A készítmény fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot!

A javasolt napi adagot ne lépjük túl!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

Referenciák, felhasználói tapasztalatok

Vásárlóink ezeken a területeken sikeresen alkalmazták a Flownorm Kapszulát

Érdemes olvasni, könnyen előfordulhat, hogy talál az Önéhez nagyon hasonló jellegű körülményeket a termék alkalmazására

Sz. -né M. I. Hajdúszoboszló

A lábamon lilás hajszálér tágulatok és visszérduzzanatok voltak, Rendszeresen szedtem a Flownormot, és a lilás tágulatok eltűntek és a kidudorodások kb 4-4,5 hónap után eltűntek.

T. P. -né Debrecen

Probléma: magas koleszterinszint

Több évvel ezelőtt koleszterin problémával küszködtem, 6, 3-ról nagyon sok idő alatt és diétával sikerült csak 4, 8-ra csökkentenem. A 2006-os évben 5 hónap alatt 5, 8-ra emelkedett meg. A háziorvosom 3 hónapra koleszterincsökkentő gyógyszert írt fel, melyet rendesen beszedtem. Újabb vérvételre mentem, ahol kimutatták, hogy 5, 8-ról 5, 4-re csökkent a koleszterin szintem, így az orvos még 1 hónapra való koleszterincsökkentőt írt fel. Én a Flownorm kapszulát megrendeltem a lábam visszerességére és ezt szedtem napi 3×1-es adagolásban és a koleszterincsökkentőt sem. Egy hónap elteltével 5, 4-ről 4, 1-re csökkent a koleszterinszintem és a vérképemben az eddigi “csillagok” is teljesen megszűntek. A koleszterinem – HDL – LDH -Tiglicelid – azóta is normális értéket mutat. A Flownorm kapszula segítségének köszönhetem, hogy most ilyen jó a vérképem, a koleszterinszintem és a közérzetem. (H/B331/008/08)

Zs. E. Hajdúszoboszló

Probléma: visszeres láb, ezzel járó fájdalom

Csúnya visszerek vannak a lábaimon. Gyakran megduzzadnak és fájnak.
El kezdtem szedni a Flownorm kapszulát, napi 3×1-et. Már egy hónap múlva éreztem jótékony hatását, nem fájt annyit a lábam, még akkor sem, ha egész nap talpon voltam. Kb. 3 hónap után a fájdalom szinte teljesen megszűnt, és a visszereim is mintha kisebbek lennének.
(H/B331/009/08)

Dr. Nemes Katalin

Probléma: cukorbetegség

Cukorbeteg barátnőm mióta a Flownorm kapszulát szedi, a lába, ami eddig mindig jéghideg volt, kimelegedett. És a kezére sem kell vastag meleg kesztyűt húznia, az sem fázik annyira, mint korábban.

Dr. Nemes Katalin

Arteriográfos vizsgálat során rossz eredményeket mértek egyik ismerősömnél. Kb. 2 hónapi Flownorm szedése után a megismételt vizsgálat már semmi rendellenességet nem mutatott ki.

Posted by adrian in Étrend kiegészítő, Termékek, 0 comments
Cordia Q-10

Cordia Q-10

Cordia Q-10 kapszula

Coenzim Q10-zel

A Cordia Q 10 kapszula a szív egészségének fenntartására lett kifejlesztve.

cordiaq10-200x200Legfontosabb hatóanyaga a Coenzim  Q-10 nevű anyag, amely egy ún. ubiquinon típusú vegyület. Ez a vegyület a légzési lánc (terminális oxidáció) egyik komponense, mely központi szerepet játszik a szervezet energiatermelésében. Szervezetünk Coenzim Q-10 szintje korunk előrehaladásával csökken, ezért ha ezt kívülről pótoljuk, fenntarthatjuk az energiatermelő folyamatok hatékony működését.

A megfelelő Coenzim Q-10 adagolás jótékonyan hat a keringési rendszerre (szív, erek) állapotára, továbbá csökkenti a tüdő és a vese öregedési folyamatait.

A Cordia Q-10 kapszula egyéb aktív komponensei (E-vitamin, Béta-karotin, Szelén, C-vitamin) erős természetes antioxidánsok, melyek megvédik szervezetünket a működése során folyamatosan keletkező ún. szabad gyökök kártételével szemben.

FELHASZNÁLÁSI TERÜLET

  • növeli a szív teljesítményét
  • kivédi a szívgyógyszerek, illetvea a béta-blokkolóknak nevezett vérnyomás-csökkentő gyógyszerek káros mellékhatásait
  • megőrzi a koszorúerek rugalmasságát
  • javítja a szervezet energia termelő rendszereinek hatékonyságát
  • megvédi szívünket és egész szervezetünket a ?szabad-gyökök” kártételétől.

ÖSSZETEVŐK

A napi
adag (1 kapszula) tartalmaz
Megnevezés Mennyiség RDA%
Béta-karotin 4,8 mg 100
E-Vitamin 10 mg 100
C-Vitamin 60 mg 100
Szelén 80 mg 100
Coenzim-Q-10 20 mg n.m.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Ajánlott adagolás: napi 1 db kapszula a reggeli étkezés előtt, bőséges folyadékkal. Gyermekek számára nem javasolt.

Figyelem! A készítmény fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot!

A javasolt napi adagot ne lépjük túl!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

Referenciák, felhasználói tapasztalatok

Vásárlóink ezeken a területeken sikeresen alkalmazták a Cordia Q-10 Kapszulát

Érdemes olvasni, könnyen előfordulhat, hogy talál az Önéhez nagyon hasonló jellegű körülményeket a termék alkalmazására

N.I. Hajdúszoboszló

Probléma: szívbetegség

Évek óta szívbeteg vagyok, túl egy infarktuson. Sokféle gyógyszert kell szednem, ezért külön felüdülés volt, hogy a Cordia Q10-ből csak egyet kell szednem.
Minden reggelt ezzel a kapszulával indítom a napomat, az előírt gyógyszerek csak 1,5-2 óra múlva kerülnek sorra. Egy hónap elteltével a kontrollvizsgálaton már javulást mutattak az értékek, csökkent a vérnyomásom, a pulzusszámom is.
A második hónaptól már én is éreztem, hogy nem fáj annyit a fejem, nem “szorít” a szívem, ha többet mozgok. Sokkal több mindent meg tudok csinálni a ház körül, és nem fáradok el annyira. (H/B339/001/08)

P.A.né Balatonszabadi

Probléma: kevés vörösvérsejtszám a vérben

Általános orvosi vizsgálat alkalmával derült ki, hogy kevés a vörös vérsejtek száma a véremben. Orvosi javallatra gyógyszert kezdtem el szedni, de ennek mellékhatásai voltak, mint hányás, hasmenés. Ekkor kezdtem el szedni a Cordia Q10-et, amely megfordította a folyamatot. Egy hónapos kúra után a vérképem majdnem az értéknek megfelelő lett, nem voltak szédüléseim. Elmúltak a menstruációs görcseim is! (H/B339/002/08)

M.A. Drégeltpalánk

Probléma: frontérzékenység

Frontérzékenységem miatt kezdtem el szedni a terméket. Tapasztalataim pozitívak.
Érzékenységem alapján csak javamra szolgált a termék, megszűnt a mellkasi szúrásom. Köszönöm a segítséget a Bionetnek! (H/B339/003/08)

Beckné Mária

Probléma: vérnyomás probléma

LONGEVITY és CORDIA-Q 10: A két kapszulát együtt szedem. Azt tapasztalom,hogy azóta jobban érzem magamat és a vérnyomásom is alacsonyabb.

Posted by adrian in Étrend kiegészítő, Termékek, 0 comments
Omega3

Omega3

Omega 3 lágyzselatin kapszula

Hozzájárul a szív- és érrendszer egészséges működéséhez

Ha táplálkozásunkban kerüljük a telített zsírok ( pl. sertészsír) használatát és előnyben részesítjük a telítetlen zsírok (pl. napraforgóolaj) alkalmazását, akkor meggátolhatjuk vérzsír szintünk további emelkedését.

omega_3_kapszula200x200Azonban, ha a  meglevő vérzsír szint csökkentését is el kívánjuk érni, akkor ún. Omega -3 zsírsavakat kell fogyasztanunk. Az Omega-3 zsírsavak természetes forrásai a tengeri halak, például – az egyébként rendkívül ízletes – lazac.

A tengeri halak zsírjában magas koncentrációban található két fontos Omega-3 zsírsav, az EPA és a DHA. Ez a két telítetlen Omega-3 zsírsav klinikailag igazoltan hozzájárul a szív- és érrendszer egészséges működéséhez, továbbá elősegítik a vér normális koleszterin- és triglicerid szintjének fenntartását.
Az O-Mega -3 lágyzselatin kapszula 33:22 arányban tartalmaz EPA -t és DHA-t.

FELHASZNÁLÁSI TERÜLET 

  • csökkenti a kórosan magas vérzsír-szintet
  • hozzájárul a szív-és érrendszer egészséges működéséhez
  • elősegíti a vér normális koleszterin-és triglicerid szintjének fenntartását

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Ajánlott adagolás: napi 2×1 kapszula (reggeli és esti étkezés előtt) Gyermekek számára nem javasolt.

Figyelem! A készítmény fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot!

A javasolt napi adagot ne lépjük túl!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

Posted by adrian in Étrend kiegészítő, Termékek, 0 comments
Melissan

Melissan

Melissan Kapszula

A természetes nyugtató

Alvászavarok, stressz tüneteinek kezelése függőség kialakulása nélkül.

melissan_termeszetes_nyugtato_kapszula200x200A modern társadalom népbetegsége a stressz. 
A folyamatos stresszhelyzet, szív- és érrendszeri betegség, immunrendszert érintő károsodás, bőrön jelentkező elváltozások, idegrendszert érintő és pszichés betegségek legsúlyosabbika, a depresszió kiváltója.

Világszerte kb. 450 millió embert érint ez a probléma.

Sokan félnek attól, hogy a nyugtatók függővé teszik őket. Ezért egyre többen keresnek természetes, hatékony megoldást, olyan mellékhatás nélküli terméket, amelytől nem válnak függővé.

Miért a Melissan? 

A MELISSAN kapszulával – melynek hatóanyaga a CYRACOS® – egy olyan új készítménnyel gyarapodott a Biyovis választéka, mely világviszonylatban is újdonságnak számít és klinikailag bizonyítottan hatékony a stressz okozta betegségek megelőzésében és azok kifejlődésében.

Hatékony készítmény rohanó világunkban a depresszió kezelésére, a jobb életminőség biztosítására.

  • a stresszérzet előfordulása 32%-kal csökkent
  • a stresszel kapcsolatos betegségtünetek 72 %-kal csökkentek
  • az alvászavarok előfordulása 60 %-kal csökkent

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Ajánlott adagolás: napi 2×1 tabletta (reggel és este étkezés előtt), bőséges folyadékkal bevéve!

A Naturex S.A. kereskedelmi márkája.

EGYÉB INFORMÁCIÓK

A napi adag (2×1 kapszula) tartalmaz:

Megnevezés Mennyiség xRDA % Citromfű levél-kivonat 600,0 mg n.m.

Ebben: Hidroxi-Fahéjsav Rozmaring-sav 84,0-150,0 mg 42,0-90,0 mg n.m.

Figyelem! A készítmény fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot!

A javasolt napi adagot ne lépjük túl!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

MINDJÁRT FELROBBANOK! …avagy a stressz a 21. század emberének az egyik legnagyobb ellensége. Mit lehet vele kezdeni? Tovább—>>>

Posted by adrian in Étrend kiegészítő, Termékek, 0 comments
Prostasan

Prostasan

Prostasan kapszula

A prosztata egészséges működéséhez

Fárasztó dolog éjszakánként többször is felébredni a gyakori vizelési inger miatt. Kellemetlen, ha munka vagy utazás közben ugyanez történik.

A férfiak vizelési problémái legtöbbször a prosztata megbetegedésével, megnagyobbodásával magyarázhatóak.

A Prostasan kapszula természetes hatóanyagai (tökmag- kivonat, szója-izoflavonoidok, Ginsenggyökér-kivonat) enyhíti a prosztatagyulladás kellemetlen tüneteit, illetve megszüntetik a gyakori vizelési ingert, elősegítik a húgyhólyag könnyű, gyors kiürülését és korrigálják az ezekből eredő szexuális működési zavarokat.

Ezek a természetes hatóanyagok hatékonyak a fenti tünetek kialakulásának megelőzésében is. A termékben található C- és E-vitamin, valamint a cink és a szelén hozzájárulnak a szervezet védekezőképességének erősítéséhez.

  • a prosztata normál méretének és működésének helyreállítása
  • népi megfigyeléseken alapuló termékösszetétel

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Ajánlott napi adagolás: 2×1 kapszula a reggeli és esti étkezés előtt.
Gyermekek számára nem javasolt!

Figyelem! A készítmény fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot!
A javasolt napi adagot ne lépjük túl!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

prosztata_kapszula

ÖSSZETEVŐK

Napi adag (2x1) tartalmaz:

Megnevezés Mennyiség xRDA %
C-Vitamin 120,0 mg 200,0
E-Vitamin 20,0 mg 200,0
Cink (Zn) 30,0 mg 200,0
Szelén
(Se)
160,0 mcg 200,0
Szójabab-kivonat 100,0 mg n.m.
Szója
Izoflavonoid tartalom
40,0 mg n.m.
Tökmag-kivonat 300,0 mg n.m.
Ginseng-kivonat 100,0 mg n.m.
Ginsenosid
tartalom
5,0 mg n.m.
Posted by adrian in Étrend kiegészítő, Termékek, 0 comments
Zöldhéjú

Zöldhéjú

Zöldhéjú Kagyló Kapszula

Az ízületdoktor rendel

Ízületeink felszínét, a jó működés érdekében porc borítja és egy úgynevezett ízületi tok veszi körül, melyben az ízületi folyadék, mintegy "kenőolajként" működik.

Éveink előrehaladtával a mechanikai igénybevételek miatt a porcok felszíne megkopik, az ízületi folyadék kenési tulajdonsága romlik, ami sok esetben erős fájdalmakkal jár. A legjobban igénybe vett ízületeink (térd, váll, könyök, comb) szokott a leggyakrabban problémás lenni.

Az "Új" Zöldhéjú kagyló kapszula a régebbi, igen népszerű és jól bevált Zöldhéjú kagyló kapszula továbbfejlesztett változata.
A régi formulához képest több olyan hatóanyagot is tartalmaz, melyek elősegítik a megkopott porcfelszínek intenzívebb regenerálódását és hatékonyabban állítják vissza az ízületi folyadék kenőképességét.

A zöldhéjú kagyló (Perna canaliculus)- kivonat továbbra is az Új-Zéland környéki különösen tiszta tengerekből származik és tartalmaz egy glükóz-amino-glükán (GAG ) nevű vegyületet, mely a porcok egyik fő építőköve. A szintén Új-Zélandból származó tengeri halfehérje por is ezt a hatóanyagot tartalmazza, míg a speciális cápaporckivonat pedig kondroitin-szulfátot, amely szintén szükséges a porcok újraképződéséhez.

Az MSM (metil-szulfonilmetán) a betain és a mangán fontos segédanyagai a porcszintézisnek jelenlétük nélkül nem kellő hatékonysággal megy végbe ez a fontos folyamat. Az "Új" Zöldhéjú kagyló kapszula használatával "kisimíthatjuk" a megkopott porcok felszínét, megszüntethetjük az ízületi fájdalmakat.

FELHASZNÁLÁSI TERÜLET

- ízületi problémák (gyulladás,kopás) esetén

- ízületi folyadék kenőképességének helyreállítására

- az ízületi porcfelszín újjáépítésére

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

A termék használata kúraszerűen javasolt. A kúra során három doboz "Új" Zöldhéjú kagyló kapszulát kell elfogyasztani úgy, hogy az első dobozt napi 3x2 kapszula dózisban, a második és harmadik dobozt pedig napi 3x1 kapszula dózisban kell beszedni. Ekkor tartsunk egy hónap szünetet, és ha szükséges ismételjük meg a kúrát.

Figyelem! A készítmény fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot!

A javasolt napi adagot ne lépjük túl!

Halfejérje érzékenyeknek a termék használata nem javasolt!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

zoldheju_kagylo_kapszula

ÖSZETEVŐK 

 A napi adag (3x1 kapszula) tartalmaz:

 Megnevezés

 Mennyiség

  RDA%

 Zöldhéjú 
kagyló por

525,0 mg

n.m.

 Tengeri 
halfehérje por

525,0 mg

n.m.

 Cápaporc 
kivonat

150,0 mg

n.m.

 Metil-szulfonil-metan (MSM)

150,0mg

n.m.

 Betain-anhidrát

15,0 mg

n.m.

 Mangán

 4,0 mg

100,0

 Glükóz-amino-glükán

 87,15 mg

n.m.

 Kondroitin-szulfát

 30,30mg

n.m.

Referenciák, felhasználói tapasztalatok

Vásárlóink ezeken a területeken sikeresen alkalmazták a Zöldhéjú Kagyló Kapszulát

Érdemes olvasni, könnyen előfordulhat, hogy talál az Önéhez nagyon hasonló jellegű körülményeket a termék alkalmazására

Pillió Mihály, Besenyszög
Probléma: ízületi fájdalom

A Zöldhéjú kagyló kapszulát 2003. július hónapban kezdtem szedni a javasolt utasításnak megfelelően. Azért kezdtem el alkalmazni, mivel nagyfokú ízületi deformálódások és kopások miatt a mozgásom nehézkes volt, és gyakran voltak fájdalmaim, amelyeket csak gyógyszerrel tudtam csillapítani. Az egészségi problémám alapvetően a veleszületett örökletes csípőficamomra vezethető vissza, amelyet az 50-es évek közepén még nem eléggé szakszerűen és nem a születésem után azonnal, hanem csak később kezeltek. Évek óta rendszeresen kórházi és szanatóriumi kezelésre van szükségem ahhoz, hogy a mozgásfunkcióim ne romoljanak tovább nagyobb mértékben. A pozitív irányú állapotváltozást már több mint egy hónapja észrevettem magamon. Kevesebb gyógyszerre van szükségem, és könnyebbé vált a mozgásom. Ezt nem csak én érzem így, hanem a környezetem is felfigyelt a változásra. Megállapították, hogy sokkal fürgébbé vált a mozgásom, kevésbé vagyok fáradékony, mint eddig, és ez a kedélyállapotomra is jótékony hatással volt. Másoknak is ajánlom, akiknek ízületi jellegű problémái vannak, hogy próbálják ki a Zöldhéjú kagyló kapszulát.
 
  Szrimacz Attila, Székesfehérvár
Probléma: ízületi fájdalom

A kollégám édesapja hosszú ideig csak bottal tudott járni. Elkezdte szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát. A kúra befejeztével már nincs szüksége a botjára. Ma is aktívan dolgozik a kertjében.
 
 Szrimacz Attila, Székesfehérvár
Probléma: ízületi fájdalom

Hosszú éveken keresztül motoroztam. Ennek következtében a térdízületeim erősen ropogtak. Egy kúra után azt tapasztaltam, hogy könnyebben tudok felállni, és már nem ropog annyira a térdem.
 
 Tamás Éva, Budapest
Probléma: bénulás

Idős bácsika vendégem a bal karját évek óta nem tudta felemelni. Kezelésekre járt, gyógyszereket szedett. A három doboz kapszula bevétele után derékszögben fel tudta emelni.
 
 Sarkadiné Erzsébet, Fácánkert
Probléma: ízületi fájdalom

Édesapám évek óta kínlódik ízületi problémákkal. Megvettem neki a Zöldhéjú kagyló kapszulát. Az első dobozzal 3x2 kapszulát szedett. Javult a közérzete, a fájdalma is jelentősen csökkent. Ilyen tapasztalatok után zokszó nélkül folytatta a kúrát. Azóta sokkal jobban érzi magát.
 
 Boda Józsefné, Hajdúszoboszló
Probléma: ízületi fájdalom

Túlsúlyos vagyok, emiatt sokat fájnak az ízületeim, porckopásom is van. Ismerősöm javaslatára kezdtem el szedni a kapszulát. Előírásnak megfelelően, és naponta kenem a térdem és a bokám az Energia krémmel. Jelentősen csökkent a fájdalom és a "térdrecsegés".
 
 Cseke Sándor, Hajdúszoboszló
Probléma: ízületi gyulladás

Közel egy évig voltam betegállományban ízületi gyulladás miatt. Különböző kezeléseket kaptam és természetesen rengeteg gyógyszert. A vállam szinte ugyan úgy fájt, mint a kezdetén és vele egyidejűleg teljesen kikészült a gyomrom is a sok gyógyszertől. Ekkor kezdtem el szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát. Számomra is hihetetlen volt, hogy alig egy hét szedés után már fel tudtam emelni a karom. Végig szedtem egy kúrát, aminek hatására teljesen megszűnt a karomban a fájdalom, és vele együtt megszűntek a gyomorpanaszaim is.
 
 Gál Lajos, Hajdúszoboszló
Probléma: ízületi fájdalom

Gyermekorom óta sokat fájtak az ízületeim, különösen a derekam. Kipróbáltam már mindent, gyógyszert, kenőcsöket, különféle kezeléseket. Mindig csak rövid időre szűntek a panaszaim. Amikor megjelent a Zöldhéjú kapszula az elsők között voltam, aki megvásárolta. Már egy heti szedés után feltűnt, hogy mennyivel könnyebben mozgok, szinte nincs fájdalmam. A kúra végére teljesen rendbe jöttem.
 
 Mucsi Istvánné, Hódmezővásárhely
Probléma: ízületi fájdalmak

Évek óta komoly, főleg váll és térd ízületi gyulladásom van. Minden évbe kezeléseket, injekciókat kell felvennem, hogy utána, egy évig tudjak dolgozni. El kezdtem szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát. A harmadik doboz vége felé tartok és szinte hihetetlen, de rá tudok feküdni a bal vállamra, amit évek óta nem tudtam. A vállam és a térdem nem ropog annyira, könnyebben és lazábban tudom mozgatni a karomat és a lábamat. És még egy nagyon fontos: elhagyhattam az erős fájdalomcsillapítót. Köszönöm Önöknek, és az ismerőseimnek is ajánlani fogom.
 
 Skrihonya Mihályné, Kikundorozsma
Probléma: Fájdalmak

Éjszakákat nem aludta, annyira fájtak a lábaim csípőtől lefelé. A kapszula szedése után egy héttel gyengültek a fájdalmaim, éjszaka többet tudtam aludni. A kúra befejeztével megszűntek a problémáim, nagyon jót alszom, nem fáj a lábam, amin a visszerek gyulladása megszűnt, még az emésztési problémám is rendbejött. Mindenképpen megismétlem a kúrát, hogy ne legyen problémám a továbbiakban sem.
Nagy Imre, Sopron

Probléma: gerincsérv

Rendszeresen fogyasztottam, 3x2 tablettát két héten át. Utána lényeges javulást tapasztaltam a korábbi nagyon nehézkes felkelés helyett, fájdalom nélkül, könnyedén tudok felkelni, 4 gerincsérvem van, a napi mozgásom is sokkal könnyebb, pedig előtte gerincbe kaptam az injekciót, gyógyszereket is szedtem, előtte napokig mozgásképtelen voltam, ami az óta nem fordult elő.
 
Szilágyi Sándor, Szeged

Probléma: ízületi fájdalom, meszesedés

48 éves vagyok, fiatalkoromban sportoltam. Egész életemben gyaloglással járó fizikai munkát végeztem. Térdem, vállam, gerincem ízületi kopással járó meszesedésnek indult. Végigjártam a különféle szakrendeléseket különösebb eredmény nélkül. Az injekciók és gyógyszerek hatására ideig, óráig elmúltak a fájdalmaim, de később állandósultak és már a fürdőkádból való kiszállás is gondot okozott. Elkezdtem fogyasztani a zöldhéjú kagyló kapszulát és egy havi kúraszerű alkalmazás után jelentős javulást észleltem. Azóta folyamatosan szedek minden reggel étkezés előtt 2 db kapszulát. Három hónap elteltével egy öregfiúk futballcsapat igazolt játékosa vagyok. Hetente egy edzéssel és egy hétvégi mérkőzéssel is elbírok. Csodálatos érzés fájdalom nélkül élni.
 
K.F. Budapest

 

Cél: ízületi porcok regenerálása

 

Azelőtt a csuklómat körbeforgatva úgy ropogott az ízületem, hogy a szomszéd szobában is hallani lehetett.
A férjemnek a térdízületével volt problémája, ezért csináltunk egy 3dobozos kúrát.
3-3 doboz kapszulát beszedve a kúra regenerálta az ízületeinket, megszüntetvén a ropogást, ami a kenőanyag hiányára utal, és kis idő után kopáshoz is vezethet. Most, csuklóm körbetekerésekor a ropogó hang elmarad.
K.I. Budapest

 

A nagymamám, aki 80 éves egy pár hónapja fájdalmas reumás/ízületi bántalmaktól szenved. Nemcsak mozgás közben, de éjszaka is komoly fájdalmai vannak, ami rosszkedvet és álmatlanságot is okoz. Már odáig fajult a dolog, hogy bottal kénytelen járni. Ez. Kb. 3-4 napja kezdett jelentősen szűnni, miután már az első doboz kapszulát jórészt beszedte a tisztítóteával együtt. 2 nap múlva az első doboz beszedésével végez, és folytatja a másodikkal, harmadikkal is. Ha ilyen ütemben javul, akkor a teljes gyógyulásra is jó esély van.

Amennyibe ilyen sikeres a termék, tovább fogom ajánlani édesanyámnak és más munkatársaimnak is, akik szintén ízületi betegségekben szenvednek. Egyelőre elégedettek vagyunk és várjuk a további eredményeket!
Sz.J. Budapest

 

Probléma: Térdfájdalom és ropogás

 

Már kétheti fogyasztás után elmúlt a térd fájdalma és kattogása a lépcsőjárás közben is. Ezt az eredményt eddig semmivel nem tudtam elérni, örülök, és hálás vagyok munkatársuknak, hogy megismertette velem a Bionet termékeit.
L.L. Budaörs

 

Fájnak a vállaim, de a fájdalom a kapszula fogyasztásával észrevehetően csökkent, igaz, nagyon furcsa szaga van, bár ez mutatja, hogy valóban abból készült, ami rá van írva.
M.J. Tiszavasvári

 

Mozgásszervi problémáim vannak, mellyel többször is voltam kórházban. Elkezdtem szedni a kagylókapszulát, és az első doboz beszedése után olyan javulást éreztem, hogy lemondtam a kórházi előjegyzésemet. Azóta is kis kihagyásokkal szedem a terméket. Részemről én csakis jó véleményt tudok mondani.
A.I. Budapest

 

Már nyugdíjas vagyok, egész életemben komoly fizikai munkát végeztem, ami miatt a csípő ízületemben nagyon erős kopás lépett fel, ami iszonyatos fájdalommal járt, szinte minden lépés kínszenvedésnek számított.

Az orvos szerint talán műtéttel (csípő protézis) lehetett volna javítani az állapotomon, de nem biztatott nagy mértékű javulással. Elkezdtem szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát, rendszeresen mágnesezem és iszom a teát.

Már az első 3 dobozos kúra után jelentősen csökkentek a fájdalmaim. Most már a 3. kúránál tartok, a fájdalmaim szinte teljesen elmúltak, sőt a nagyon magas vérnyomásom (210/120) is lement 140/95-re, ami gondolom a rendszeres mágnesezésnek és a Bionet teának köszönhető.
K.L. Budapest

 

Saját tapasztalatom nincs, mivel szerencsére ízületi problémáim nincsenek. Viszont bárkinek ajánlom, mindenki maximálisan elégedett a készítménnyel.
R.Gy. Szeged

 

Egy 70 éves néninek annyira fájt a térde és a csípője, hogy alig tudott menni. Elkezdte szedni a kapszulát, már egy hét után boldogan közölte, hogy éjszaka már nincs fájdalma, tud aludni. Az első doboz után sokkal könnyebben mozgott, a kúra végén fájdalom nélkül tudott hajolni, gyalogol, kerékpározik és könnyen ?él?.

Köszöni mindenkinek, és nem tett le róla, hogy még egy kúrát végigcsináljon.
J.E. Budapest

 

Térdízületi fájdalmaimra próbáltam ki a készítményt. Már az első doboz beszedése után megszűntek a fájdalmaim. A kúrát azért végigcsináltam, ennek most már pár hete, azóta sem jelentkeztek újra a tünetek.
F.I. Székelyudvarhely

 

A termék használata során a következőket tapasztaltam:

-         ízületízületi fájdalmaim megszűntek

-         bőrkeményedéseim eltűntek

-         aranyérre kiválóan alkalmazható.
P.G. Budapest

 

A nagymamámnak ízületi problémái voltak, nagyon fájtak a térdei és már hosszú idő óta emiatt műtétre várt. Tanácsunkra el kezdte szedni a zöldhéjú kagyló kapszulát. Mióta szedi, folyamatosan javul az állapota. A fájdalmak és ízületi problémák nagy része megszűnt.
B.I. Hódmezővásárhely

 

Probléma: ízületi fájdalom

 

A kereskedelem dolgoztam 39 évig. Az ízületi porcok erősen elhasználódtak, nagy fájdalmaim miatt fizikoterápiás kezeléseken vettem részt, amitől enyhültek fájdalmaim, de nem múltak el és idővel visszatértek. Amióta a zöldhéjú kagyló kapszulával megismerkedtem és fogyasztom, csodát művelt velem.

A fizikai állapotom helyreállt, mivel belsőleg az ízületi nedvet pótolja, ami a morgáshoz szükséges. (H/B020/007/08)
Cs.J. Miskolc

 

Probléma: ízületi fájdalom

 

Több mint 10 éve kondizok kisebb-nagyobb megszakításokkal, aminek következtében a különböző ízületeim, főleg a vállam, könyököm és a térdem érezhetően ropogott. El kezdtem szedni a kapszulát, ahogy ajánlották, és már az első doboz elfogyasztása után éreztem, hogy egy picit csökkent a ropogás, Olyan volt, mintha belülről ?megolajozták? volna az ízületeim. Összesen 4 dobozzal szedtem be, aminek hatására a korábbi vállfájásom is megszűnt.

(H/B020/008/08)

B.J. Úri

 

Probléma: ízületi fájdalom

 

A termék használata során a következőket tapasztaltam:  a mind a két térdemben lévő kopás és erős ízületi fájdalom a zöldhéjú kagylókapszula által megszűnt. (H/B020/009/08)
Sz.S. Hódmezővásárhely

 

Probléma: ízületi fájdalmak

 

Édesanyámnak, aki most 75 éves, nagyon fájtak az ízületei, csontjai, mindig fázott. Amióta rendszeresen fogyasztja a kapszulát, panaszai szűnni kezdtek. Másfél hét után már érezte, hogy nem fájnak úgy a lábai, még most is rendszeresen szedi, és nagyon jól érzi magát. Nem fájnak a csontjai, izületei. Eddig sok-sok takaró kellett neki éjszakára, most egy paplan is elegendő, hogy ne fázzon éjszakánként. Köszönet annak, aki megismertette velünk ezt a nagyszerű terméket.
 Farkas Józsefné, Békéscsaba

Probléma: ízületi fájdalmak

2004. augusztus végén, elkezdtem szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát erős ízületi fájdalmaimra. Az első napokban hányingerem volt tőle, ami néhány nap után teljesen megszűnt. Egyszerre több gyógyszert is szedek (szív, asztma stb.) szinte még a gyógyszerek hatását is növelte, vagyis szedhető más gyógyszerekkel egyidejűleg is. Már az első napokban érezhető volt a változás a hangulatom sokkal jobb lett, vele együtt a közérzetem is, a vérnyomásom stabilizálódott, szinte fáradhatatlannak éreztem magam, és ami a legfontosabb az erős ízületi panaszaim teljesen megszűntek.
 
M.K. Újhartyány
-

Probléma: ízületi fájdalomA kapszula hatására elmúltak ízületi fájdalmaim. Tudok guggolni, kerékpározni, létrára mászni, lépcsőzni. Csodálatos dolog, hogy a testem nem korlátoz a mozgásban!
(H/B020/015/08)
 
K. J. Debrecen
-

Én még nem sok Bionet terméket próbáltam ki ehhez a termékhez is végső megoldásként fordultunk. A családban anyósomnak kerti munka, lépcsőzés, séta után mindig lábfájásra panaszkodott ( csípő és comb táján ) 3 doboz beszedése ztán a fájdalom teljesen nem szűnt meg, de a tünetek jelentősen enyhültek ezzel elviselhetőbb lett a mindennapi élet. (kertészkedés, takarítás)
 
T. L
-

Amióta magvásároltam és szedem ( kb 1 éve ) a készítményt nem fáj a könyököm és nem fáj szúr a térdem. Jó érzés, hogy letudok guggolni fájdalmak nélkül.
 
Sz. E. Hajdúszoboszló
-

Probléma: csípőficam, csípőfájdalomCsípőficammal születtem, amit sajnos későn vettek észre. Gyakran fáj a csípőm, főleg ha túl sokat megyek, vagy sokat dolgozom a kertben, de az egész napos ülő munka sem használ.
Sokféle fájdalomcsillapítót kipróbáltam már, de a legtöbbtől a gyomrom fájdult meg. Egy termékbemutatón annyi jót hallottam a zöldhéjú kagyló kapszuláról, hogy gondoltam, kipróbálom. Az első dobozzal 3*2 kapszulát vettem be, majd a második és harmadik doboznál 3x1 kapszulát szedtem. Már az első héten csökkent a fájdalmam, sokkal könnyebben mozogtam. Azóta még jobban érzem magam. A kúra végeztével is tartok itthon kapszulát, mert ha már mindenem nagyon fáj, beveszek 2 kapszulát, és egész nap nyugodtan végezhetem a dolgom. A másik nagy előnye a kapszulának, hogy soha nem fájdul meg tőle a gyomrom. (H/B020/014/08)
 
Sz.F. Hajdúszoboszló
-

A vállamat alig tudtam mozgatni. A karomat sem bírtam felemelni. Már végigcsináltam mindenféle gyógyszeres kezelést- sajnos eredmény nélkül.
Nővérem lánya ajánlotta nekem a kapszulát. Az első dobozt napi 3x2-vel szedtem, két hét után megmozdult a karom, a vállam nem adta fel a harcot. A második doboznál 3x1 kapszulát, a harmadik és a negyedik doboznál pedig napi 1 kapszulát szedtem. A fájdalom eltűnt, a karom és a vállam tökéletes, mintha kicserélték volna. Köszönöm a nővérem lányának és a Bionetnek. Nagyon elégedett vagyok a zöldhéjú kagyló kapszula hatásával, mert sok fájdalomtól szabadított meg. (H/B020/014/08)
 
F.A. Pásztó
-

Probléma: ízületi fájdalomÉdesanyám inkább gyógyszerpárti, Nem költ természetes szerekre. Születésnapjára leptem meg a zöldhéjú kagyló kapszulával. Nagy nehezen, de elkezdte szedni és 2 hónap elteltével már enyhülést érzett. A csontjai recsgése-ropogása enyhébb lett, ízületei nem fájtak annyira és könnyebben mozog is. Azóta ő is hisz benne, sőt ajánlja azoknak, akiknek gondjuk van.
(H/B020/013/08)
 
B.I. Hódmezővásárhely
-

Probléma: ízületi fájdalomA kereskedelem dolgoztam 39 évig. Az ízületi porcok erősen elhasználódtak, nagy fájdalmaim miatt fizikoterápiás kezeléseken vettem részt, amitől enyhültek fájdalmaim, de nem múltak el és idővel visszatértek. Amióta a zöldhéjú kagyló kapszulával megismerkedtem és fogyasztom, csodát művelt velem.
A fizikai állapotom helyreállt, mivel belsőleg az ízületi nedvet pótolja, ami a morgáshoz szükséges. (H/B020/007/08)
 
Cs.J. Miskolc
-

Probléma: ízületi fájdalomTöbb mint 10 éve kondizok kisebb-nagyobb megszakításokkal, aminek következtében a különböző ízületeim, főleg a vállam, könyököm és a térdem érezhetően ropogott. El kezdtem szedni a kapszulát, ahogy ajánlották, és már az első doboz elfogyasztása után éreztem, hogy egy picit csökkent a ropogás, Olyan volt, mintha belülről ?megolajozták" volna az ízületeim. Összesen 4 dobozzal szedtem be, aminek hatására a korábbi vállfájásom is megszűnt.
(H/B020/008/08)
 
B.J. Úri

-

Probléma: ízületi fájdalomA termék használata során a következőket tapasztaltam: a mind a két térdemben lévő kopás és erős ízületi fájdalom a zöldhéjú kagylókapszula által megszűnt. (H/B020/009/08)
 
Sz.S. Hódmezővásárhely

-

Probléma: ízületi fájdalmakÉdesanyámnak, aki most 75 éves, nagyon fájtak az ízületei, csontjai, mindig fázott. Amióta rendszeresen fogyasztja a kapszulát, panaszai szűnni kezdtek. Másfél hét után már érezte, hogy nem fájnak úgy a lábai, még most is rendszeresen szedi, és nagyon jól érzi magát. Nem fájnak a csontjai, ízületei. Eddig sok-sok takaró kellett neki éjszakára, most egy paplan is elegendő, hogy ne fázzon éjszakánként. Köszönet annak, aki megismertette velünk ezt a nagyszerű terméket.
(H/B020/012/08)
 
K.F. Budapest

-

Cél: ízületi porcok regenerálása?Azelőtt a csuklómat körbeforgatva úgy ropogott az ízületízületem, hogy a szomszéd szobában is hallani lehetett. A férjemnek a térdizületével volt problémája, ezért csináltunk egy 3dobozos kúrát. 3-3 doboz kapszulát beszedve a kúra regenerálta az ízületeinket, megszüntetvén a ropogást, ami a kenőanyag hiányára utal, és kis idő után kopáshoz is vezethet. Most, csuklóm körbetekerésekor a ropogó hang elmarad." (H/B020/001/08)
 
K.I. Budapest

-

A nagymamám, aki 80 éves egy pár hónapja fájdalmas reumás/ízületízületi bántalmaktól szenved. Nemcsak mozgás közben, de éjszaka is komoly fájdalmai vannak, ami rosszkedvet és álmatlanságot is okoz. Már odáig fajult a dolog, hogy bottal kénytelen járni. Ez. Kb. 3-4 napja kezdett jelentősen szűnni, miután már az első doboz kapszulát jórészt beszedte a tisztítóteával együtt. 2 nap múlva az első doboz beszedésével végez, és folytatja a másodikkal, harmadikkal is. Ha ilyen ütemben javul, akkor a teljes gyógyulásra is jó esély van.
Amennyibe ilyen sikeres a termék, tovább fogom ajánlani édesanyámnak és más munkatársaimnak is, akik szintén izületi betegségekben szenvednek. Egyelőre elégedettek vagyunk és várjuk a további eredményeket!" (H/B020/002/08)
 
Sz.J. Budapest

-

Probléma: Térdfájdalom és ropogás?Már kétheti fogyasztás után elmúlt a térd fájdalma és kattogása a lépcsőjárás közben is. Ezt az eredményt eddig semmivel nem tudtam elérni, örülök, és hálás vagyok munkatársuknak, hogy megismertette velem a Bionet termékeit." (H/B020/003/08)
 
L.L. Budaörs

-

Fájnak a vállaim, de a fájdalom a kapszula fogyasztásával észrevehetően csökkent, igaz, nagyon furcsa szaga van, bár ez mutatja, hogy valóban abból készült, ami rá van írva." (H/B020/004/08)
 
M.J. Tiszavasvári

-

Mozgásszervi problémáim vannak, mellyel többször is voltam kórházban. Elkezdtem szedni a kagylókapszulát, és az első doboz beszedése után olyan javulást éreztem, hogy lemondtam a kórházi előjegyzésemet. Azóta is kis kihagyásokkal szedem a terméket. Részemről én csakis jó véleményt tudok mondani." (H/B020/005/08)
 
A.I. Budapest

-

Már nyugdíjas vagyok, egész életemben komoly fizikai munkát végeztem, ami miatt a csípő ízületemben nagyon erős kopás lépett fel, ami iszonyatos fájdalommal járt, szinte minden lépés kínszenvedésnek számított.
Az orvos szerint talán műtéttel (csípő protézis) lehetett volna javítani az állapotomon, de nem biztatott nagy mértékű javulással. Elkezdtem szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát, rendszeresen mágnesezem és iszom a teát.
Már az első 3 dobozos kúra után jelentősen csökkentek a fájdalmaim. Most már a 3. kúránál tartok, a fájdalmaim szinte teljesen elmúltak, sőt a nagyon magas vérnyomásom (210/120) is lement 140/95-re, ami gondolom a rendszeres mágnesezésnek és a Bionet teának köszönhető." (H/B020/010/08)
 
R.Gy. Szeged

-

Egy 70 éves néninek annyira fájt a térde és a csípője, hogy alig tudott menni. Elkezdte szedni a kapszulát, már egy hét után boldogan közölte, hogy éjszaka már nincs fájdalma, tud aludni. Az első doboz után sokkal könnyebben mozgott, a kúra végén fájdalom nélkül tudott hajolni, gyalogol, kerékpározik és könnyen ?él".
Köszöni mindenkinek, és nem tett le róla, hogy még egy kúrát végigcsináljon." (H/B20/014/08)
 
J.E. Budapest

-

?Térdízületi fájdalmaimra próbáltam ki a készítményt. Már az első doboz beszedése után megszűntek a fájdalmaim. A kúrát azért végigcsináltam, ennek most már pár hete, azóta sem jelentkeztek újra a tünetek." (H/B020/015/08)
 
F.I. Székelyudvarhely

-

A termék használata során a következőket tapasztaltam:
- ízületi fájdalmaim megszűntek
- bőrkeményedéseim eltűntek
- aranyérre kiválóan alkalmazható. (H/B020/016/08)
 
P.G. Budapest

-

A nagymamámnak ízületi problémái voltak, nagyon fájtak a térdei és már hosszú idő óta emiatt műtétre várt. Tanácsunkra el kezdte szedni a zöldhéjú kagyló kapszulát. Mióta szedi, folyamatosan javul az állapota. A fájdalmak és ízületízületi problémák nagy része megszűnt." (H/B020/017/08)
 
Sz.J. Budapest

-

Probléma: Térdfájdalom és ropogásMár kétheti fogyasztás után elmúlt a térd fájdalma és kattogása a lépcsőjárás közben is. Ezt az eredményt eddig semmivel nem tudtam elérni, örülök, és hálás vagyok munkatársuknak, hogy megismertette velem a Bionet termékeit."
 
Géczyné Megyeri Marianna

-

Probléma: ízületi kopás

Férjem korábban rendszeresen járt edzésekre, karatézott. Az erős igénybevétel miatt térdében és a csípőízületekénél erőteljes kopást állapítottak meg, mely komoly fájdalommal jár.
A Zöldhéjú kagyló kapszula rendszeres szedésével fájdalmai jelentősen csökkentek és ma már szinte teljesen tünetmentessé vált.
 
 
-

Probléma: ízületi kopás

Keresztmamán mindkét térdében erős kopást diagnosztizáltak. A járás egyre nehezebbé vált számára. A Zöldhéjú kagyló kapszula szedésével a fájdalmak fokozatosan csökkentek és a 3 hónapos kúra elteltével, sokkal jobban, fájdalommentesen jár.
 
Pillió Mihály

-

Probléma: ízületi fájdalom

A Zöldhéjú kagyló kapszulát 2003. július hónapban kezdtem szedni a javasolt utasításnak megfelelően. Azért kezdtem el alkalmazni, mivel nagyfokú ízületi deformálódások és kopások miatt a mozgásom nehézkes volt, és gyakran voltak fájdalmaim, amelyeket csak gyógyszerrel tudtam csillapítani. Az egészségi problémám alapvetően a veleszületett örökletes csípőficamomra vezethető vissza, amelyet az 50-es évek közepén még nem eléggé szakszerűen és nem a születésem után azonnal, hanem csak később kezeltek. Évek óta rendszeresen kórházi és szanatóriumi kezelésre van szükségem ahhoz, hogy a mozgásfunkcióim ne romoljanak tovább nagyobb mértékben. A pozitív irányú állapotváltozást már több mint egy hónapja észrevettem magamon. Kevesebb gyógyszerre van szükségem, és könnyebbé vált a mozgásom. Ezt nem csak én érzem így, hanem a környezetem is felfigyelt a változásra. Megállapították, hogy sokkal fürgébbé vált a mozgásom, kevésbé vagyok fáradékony, mint eddig, és ez a kedélyállapotomra is jótékony hatással volt. Másoknak is ajánlom, akiknek ízületi jellegű problémái vannak, hogy próbálják ki a Zöldhéjú kagyló kapszulát.
 
Szrimacz Attila

-

Probléma: ízületi fájdalom

A kollégám édesapja hosszú ideig csak bottal tudott járni. Elkezdte szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát. A kúra befejeztével már nincs szüksége a botjára. Ma is aktívan dolgozik a kertjében.
 
Tamás Éva

-

Probléma: bénulás

Idős bácsika vendégem a bal karját évek óta nem tudta felemelni. Kezelésekre járt, gyógyszereket szedett. A három doboz kapszula bevétele után derékszögben fel tudta emelni.
 
Sarkadiné Erzsébet

-

Probléma: ízületi fájdalom

Édesapám évek óta kínlódik ízületi problémákkal. Megvettem neki a Zöldhéjú kagyló kapszulát. Az első dobozzal 3x2 kapszulát szedett. Javult a közérzete, a fájdalma is jelentősen csökkent. Ilyen tapasztalatok után zokszó nélkül folytatta a kúrát. Azóta sokkal jobban érzi magát.
 
Cseke Sándor

-

Probléma: ízületi gyulladás

Közel egy évig voltam betegállományban ízületi gyulladás miatt. Különböző kezeléseket kaptam és természetesen rengeteg gyógyszert. A vállam szinte ugyan úgy fájt, mint a kezdetén és vele egyidejűleg teljesen kikészült a gyomrom is a sok gyógyszertől. Ekkor kezdtem el szedni a BIONET Zöldhéjú kapszulát. Számomra is hihetetlen volt, hogy alig egy hét szedés után már fel tudtam emelni a karom. Végig szedtem egy kúrát, aminek hatására teljesen megszűnt a karomban a fájdalom, és vele együtt megszűntek a gyomorpanaszaim is.
 
Gál Lajos

-

Probléma: ízületi fájdalom

Gyermekorom óta sokat fájtak az ízületeim, különösen a derekam. Kipróbáltam már mindent, gyógyszert, kenőcsöket, különféle kezeléseket. Mindig csak rövid időre szűntek a panaszaim. Amikor megjelent a Zöldhéjú kapszula az elsők között voltam, aki megvásárolta. Már egy heti szedés után feltűnt, hogy mennyivel könnyebben mozgok, szinte nincs fájdalmam. A kúra végére teljesen rendbe jöttem.
 
Mucsi Istvánné

-

Probléma: ízületi fájdalmak

Évek óta komoly, főleg váll és térd ízületi gyulladásom van. Minden évbe kezeléseket, injekciókat kell felvennem, hogy utána, egy évig tudjak dolgozni. El kezdtem szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát. A harmadik doboz vége felé tartok és szinte hihetetlen, de rá tudok feküdni a bal vállamra, amit évek óta nem tudtam. A vállam és a térdem nem ropog annyira, könnyebben és lazábban tudom mozgatni a karomat és a lábamat. És még egy nagyon fontos: elhagyhattam az erős fájdalomcsillapítót. Köszönöm Önöknek, és az ismerőseimnek is ajánlani fogom.
 
Boda Józsefné

-

Probléma: ízületi fájdalom

Túlsúlyos vagyok, emiatt sokat fájnak az ízületeim, porckopásom is van. Ismerősöm javaslatára kezdtem el szedni a kapszulát. Előírásnak megfelelően, és naponta kenem a térdem és a bokám az Energia krémmel. Jelentősen csökkent a fájdalom és a "térdrecsegés".
 
Skrihonya Mihályné

-

Probléma: Fájdalmak

Éjszakákat nem aludta, annyira fájtak a lábaim csípőtől lefelé. A kapszula szedése után egy héttel gyengültek a fájdalmaim, éjszaka többet tudtam aludni. A kúra befejeztével megszűntek a problémáim, nagyon jót alszom, nem fáj a lábam, amin a visszerek gyulladása megszűnt, még az emésztési problémám is rendbejött. Mindenképpen megismétlem a kúrát, hogy ne legyen problémám a továbbiakban sem.
 
Nagy Imre

-

Probléma: gerincsérv

Rendszeresen fogyasztottam, 3x2 tablettát két héten át. Utána lényeges javulást tapasztaltam a korábbi nagyon nehézkes felkelés helyett, fájdalom nélkül, könnyedén tudok felkelni, 4 gerincsérvem van, a napi mozgásom is sokkal könnyebb, pedig előtte gerincbe kaptam az injekciót, gyógyszereket is szedtem, előtte napokig mozgásképtelen voltam, ami az óta nem fordult elő.
 
Szilágyi Sándor

-

Probléma: ízületi fájdalom, meszesedés

48 éves vagyok, fiatalkoromban sportoltam. Egész életemben gyaloglással járó fizikai munkát végeztem. Térdem, vállam, gerincem ízületi kopással járó meszesedésnek indult. Végigjártam a különféle szakrendeléseket különösebb eredmény nélkül. Az injekciók és gyógyszerek hatására ideig, óráig elmúltak a fájdalmaim, de később állandósultak és már a fürdőkádból való kiszállás is gondot okozott. Elkezdtem fogyasztani a zöldhéjú kagyló kapszulát és egy havi kúraszerű alkalmazás után jelentős javulást észleltem. Azóta folyamatosan szedek minden reggel étkezés előtt 2 db kapszulát. Három hónap elteltével egy öregfiúk futballcsapat igazolt játékosa vagyok. Hetente egy edzéssel és egy hétvégi mérkőzéssel is elbírok. Csodálatos érzés fájdalom nélkül élni.
 
Farkas Józsefné

-

Probléma: ízületi fájdalmak

2001. augusztus végén, elkezdtem szedni a Zöldhéjú kagyló kapszulát erős ízületi fájdalmaimra. Az első napokban hányingerem volt tőle, ami néhány nap után teljesen megszűnt. Egyszerre több gyógyszert is szedek (szív, asztma stb.) szinte még a gyógyszerek hatását is növelte, vagyis szedhető más gyógyszerekkel egyidejűleg is. Már az első napokban érezhető volt a változás a hangulatom sokkal jobb lett, vele együtt a közérzetem is, a vérnyomásom stabilizálódott, szinte fáradhatatlannak éreztem magam, és ami a legfontosabb az erős ízületi panaszaim teljesen megszűntek.

Posted by adrian in Étrend kiegészítő, Termékek, 0 comments
Purex Phase 3

Purex Phase 3

PUREX Phase 3 – Értisztító és ‘szíverősítő’ program

Vértisztító és szíverősítő program

A PUREX PHASE 3 kifejlesztésével a BIONET® még hatékonyabbá tette a korábban megkezdett PUREX programot.

Egy komplex méregtelenítő, regeneráló és szív- és érrendszer karbantartó programot ajánlunk, mely egészségünk megőrzését szolgálja. A vérerek kitisztítására, a szívműködés optimalizálására.purex_sziverosito_csomag

A PUREX PHASE 3 Program alkalmazásával normalizálhatjuk vérünk koleszterin- és triglicerid (vérzsír)-szintjét és eltávolíthatjuk az érfalakon található lerakódásokat („érelmeszesedés”) és olyan anyagokkal láthatjuk el szervezetünket, melyek egyik legfontosabb szervünk, szívünk működését javítják, illetve optimalizálják.

CSOMAG TARTALMA

– „ÚJ” FLOWNORM kapszula (90 db)

– LECITIN- KOMBI lágyzselatin kapszula (90 db)

– CORDIA Q-10 kapszula (30 db)

– O-MEGA-3 lágyzselatin kapszula (60 db)

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

A PUREX PHASE 3 Programot egy hónapon keresztül kell folytatni, normál esetben évente legalább 2 alkalommal (A PUREX PHASE 1-hez és PHASE 2-höz kapcsolva). Azoknál az embereknél, akiknél a koleszterin- és triglicerid-szint extrém eltéréseket mutat, a PUREX PHASE 3 Programot mindaddig folytassák, míg koleszterin és triglicerid laboratóriumi vizsgálati értékeik nem közelítenek a normál értékekhez.

Krónikus hiperkoleszterinémiás és hiperlipidémiás betegek a PUREX PHASE 3-at akár folyamatosan is használhatják, mindenféle káros mellékhatás veszélye nélkül.

EGYÉB INFORMÁCIÓK

A PUREX PHASE 3 Program alkalmazásával normalizálhatjuk vérünk koleszterin- és triglicerid (vérzsír)-szintjét – eltávolíthatjuk az érfalakon található lerakódásokat („érelmeszesedés”) – olyan anyagokkal láthatjuk el szervezetünket, melyek egyik legfontosabb szervünk, szívünk működését javítják, illetve optimalizálják.

A PUREX PHASE 3 VÉRTISZTÍTÓ ÉS „SZÍVERŐSÍTŐ” PROGRAM TERMÉKEI KÜLÖN-KÜLÖN IS KAPHATÓAK!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra


Referenciák, felhasználói tapasztalatok

Vásárlóink ezeken a területeken sikeresen alkalmazták a PUREX Phase 3 csomagot

Érdemes olvasni, könnyen előfordulhat, hogy talál az Önéhez nagyon hasonló jellegű körülményeket a termék alkalmazására

B.M. Pécs

Probléma: szív- és érrendszeri betegségek megelőzése

Én nem szeretném megvárni, amikor már veszélyes lesz, ezért kezdtem el szedni a PUREX 3 csomagot.
Cordia Q10 a szívnek a kenőanyaga nagymértékben segíti a szív megfelelő működését. Megvédi a szívünket és egész szervezetünket a “szabad-gyökök” kártételétől. Lehet, hogy pillanatnyilag nem érzem a hatását, de hosszútávon nagyon jó szolgálatot tesz az egészségünknek.
Lecitin-kombi lágyzselatin kapszula – a búzacsíra olaj olyan természetes, esszenciális telítetlen zsírsavakat tartalmaz, melyek szintén hozzájárulnak az ér- és keringési rendszer egészséges működéséhez, egészségének megőrzéséhez, emellett pedig hatékonyan csökkentik a vér káros koleszterin szintjét.
O-Mega-3 lágyzselatin kapszula a meglévő vérzsír szint csökkenését is el kívánjuk érni,. Akkor ún. Omega-3 zsírsavakat kell fogyasztanunk. A vér magas koleszterin és triglicerid szintjét szerettem volna csökkenteni és ez a készítmény is nagymértékben tudja segíteni a labor eredmény javulását.
Flownorm kapszula neve “normális áramlást” jelent. Fő hatóanyaga egy speciális szőlőmag kivonat, mely nagy mennyiségben tartalmaz ún. polifenokat. Ezeknek a vegyületeknek hatására, az érfalra lerakódott káros anyagok feloldódnak, helyreáll az erek normális áteresztő képessége, csökken a vérnyomás, elmúlik a trombózis veszély.
A termékben még található L-aszkorbinsav és E-vitamin is, amely szintén erősíti ezt a hatást.
A kúra befejeztével visszamentem egy laborvizsgálatra, és a leletről eltűntek a “csillagjaim”. Köszönöm ennek a csodás készítménynek, hogy segít abban, hogy egészségesen élhessek.
(H/B335/07/08)
Dr. Cs.Gy. Budapest

Probléma: cukorbetegség

A Purex 3 terméket egy 47 éves betegem kapta, aki 2-es típusú cukorbetegségben és kevert típusú hyperlipidaemiában (zsíranyagcserezavarban) szenved. Laborleletei a következőképpen alakultak: összkoleszterin értéke 6,69mmol/l-ről 5,09mmol/l-re csökkent, az LDL-koleszterinérték az előző 4,5mmol/l helyett 3,77mmol/l lett, trigliceridérték 3,73 mmol/l helyett 2,11mmol/l.
Kedvezően alakult a vércukor érték, 9,5mmol/l-ről 8,7mmol/l értékre csökkent.
Tehát összességében az anyagcserehelyzet mindenképpen kedvezően alakult, mind a lipid értékek, mind vércukor tekintetében. A beteg kedvezőtlen mellékhatásról számolt be. Véleményem szerint a Purex 3 hasznos és hathatós megoldást jelenthet a zsíranyagcsere-zavarok kezelésében, melynek hatása hosszabb távú szedés mellett valószínűleg még kedvezőbb. (H/B335/001/08)

F.P. Veresegyháza

Probléma: gyenge teljesítőképesség

Az egy hónapos kúra befejezését követően teljesítőképességem javult, míg korábban a vonathoz futva kifulladtam, most lazán, erőlködés nélkül lefutok akár 1000 métert is gyors tempóban.
Egy vérvizsgálaton kiderült, hogy magas a GPT szintem. A termék használata hatására az érték a megismételt vérvétel alapján normalizálódott. (H/B335/002/08)

S.J. Hódmezővásárhely

Probléma: érfal erősítés, értisztítás

Vérvételen voltam 2008. 02. 27-én, amikor a HDL koleszterinem a minimum alatt volt, 1,33 a minimális 1,4 helyett.
Ezen kívül a lábaim sokat fájtak, mintha izomlázam lett volna. Az utóbbi időben apró erek elpattogtak a lábszáramon. Háromféle gyógyszert szedtem a szívemre.
2008. február 27-én elkezdtem szedni a Purex 3-at, kb. 2 hét múlva a lábfájásom múlni kezdett, ma már egyáltalán nem fáj. A lábszáramon lévő kék foltok, melyek kis erek elpattogásától keletkeztek, már csak nagyon halványan látszanak.
A szívgyógyszereket 3 hét után kezdtem elhagyni, először fél szemeket szedtem, ma a háromból egy fajtát szedek csak naponta egyszer. Újabb vérvételen voltam
2008. 04. 16-án, amikor a HDL koleszterinem 1, 33-ról 1, 5-re emelkedett.
Köszönöm a Bionetnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta ezeket a csodálatos termékeket. (H/B335/003/08)
D.F. Nagyigmánd

4 dolgot tudok a Purex 3 használata után elmondani:
– megszűnt a fogérzékenységem
– jobb a hangulatom
– jobb az étvágyam
– jobb az erőnlétem! (H/B335/04/08)
D.Z. Mezőhegyes

Probléma: magas koleszterin

A termék megvásárlása előtt voltam laborvizsgálaton, ahol megállapítást nyert, hogy a koleszterin szintem 1 egésszel magasabb a megengedettnél. Fáradékony voltam, nehezen indultak a napjaim, a vérnyomásom is magas volt egy kicsit!
Egy hónap elteltével a közérzetem kiváló lett, a vérnyomásom stabilizálódott, a koleszterinem 9 tizeddel csökkent. Köszönöm a Bionet-nek! (H/B335/05/08)

P.T. Békéscsaba

Cél: méregtelenítés

A saját egészségem érdekében kezdtem el, és nagyon jó tapasztalattal mondhatom, hogy méregtelenít és megfiatalít. Rugalmassá tett, a visszereket kitakarította, és a nyirokrendszert felélénkítette (ezt bizsergés formájában éreztem, ahogy újból átjárja a hajszálereket a vér, az élet! Köszönöm! (H/B335/06/08)

Posted by adrian in Termékek, Test tisztító programok, 0 comments
Purex Phase 2

Purex Phase 2

PUREX Phase 2 – Regeneráló csomag

A szervezet felturbózására 

A PUREX PHASE 1 tisztítókúra befejeztével szükséges szervezetünket ismét formába hozni

A visszafogott táplálkozás és a nagy mennyiségű folyadék bevitel, a káros salakanyagok eltávolítása mellett, más anyagokat is kiüríthet szervezetünkből, mely anyagokat vissza kell pótolni. purex_regeneralo_csomag

A PUREX PHASE 2. feltölti a szervezet vitamin- és ásványi anyag készletét, regenerálja a méregtelenítés után a kitisztult emésztőrendszert.
Használatával az immunrendszer stabilitása helyreáll, ellenálló képessége megnő. Segítségével számos olyan vitamint és ásványi anyagot juttathatunk a szervezetbe, amelyet a hétköznapi táplálkozás során nem tudunk bevinni vagy csak töredékét a szükséges mennyiségnek.

CSOMAG TARTALMA

– Multivita Plus kapszula (60 db)

– Regaflor tabletta (60 db)

– Multimin kapszula (60 db)

– PUREX PHASE 2 Tea (30 filter/doboz, a csomag 1 doboz teát tartalmaz)

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

A kúra ideje egy hónap, melyet megszakítás nélkül folyamatosan kell elvégezni. Legcélszerűbb a PUREX PHASE 1. kúra befejezése után közvetlenül elkezdeni. (A két program egymástól függetlenül is hatásos, de legeredményesebb egymás után.)

EGYÉB INFORMÁCIÓK

– a szervezet vitamin és ásványi anyag “raktárainak“ feltöltése – a bélcsatorna normál baktérium flórájának regenerálása

A PUREX PHASE 2 REGENERÁLÓ KÚRA TERMÉKEI KÜLÖN-KÜLÖN IS KAPHATÓAK!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra


Referenciák, felhasználói tapasztalatok

Vásárlóink ezeken a területeken sikeresen alkalmazták a PUREX Phase 2 csomagot

Érdemes olvasni, könnyen előfordulhat, hogy talál az Önéhez nagyon hasonló jellegű körülményeket a termék alkalmazására

Cs.L. Kecskemét

A Purex 2 csomagot a SPA méregtelenítés utáni vitaminpótlás céljából használtam. Elégedett vagyok, úgy érzem, visszatáplálja a szervezetemből kiürülő tápanyagokat.
A Purex 2 teakeveréket ittam, jó ízűnek tapasztaltam, nem kívántam hozzá adni édesítőt vagy bármilyen ízesítőt. Önmagában fogyasztva is kellemes italt ismertem meg.
(H/B331/001/08)

A.Á. Szeged

A Purex1 megjelenésekor azonnal kipróbáltam ezt a kiváló méregtelenítő termékcsomagot. A kúra sikeres volt, viszont tisztában voltam vele, hogy a vitaminokat és ásványi anyagokat pótolnom kell a szervezetemben. A Bionet erre is megoldást nyújtott a Purex2 termékcsomaggal. Már a kúra alkalmazásának 2. hetében éreztem, hogy erőnlétem, teljesítőképességem (mind a fizikai, mind a szellemi) javult, és az a javulás folyamatos volt. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, hiszen megfigyeltem, hogy a terméknek köszönhetően a számomra kritikus influenzás, és légzőszervi megbetegedések elmaradtak, amiért nagyon hálás vagyok!
(H/B331/002/08)

K.É. Pécs

A Purex 1 és 2 programokat csináltam végig, és könnyebbnek érzem magam. A hasam is lement és a tisztítással 5kg-tól is megszabadultam. Köszönöm a Bionetnek!
(H/B331/003/08)

P.S. Kamut

Probléma: nőgyógyászati probléma

A férjem s jómagam közösen csináljuk végig a programot. A program hatására a férjemnek a térdizületi problémái kezdenek rendbe jönni, az emésztési gondjai helyreállnak s nálam a nőgyógyászati problémák megszúntek! (H/B331/005/08)

Posted by adrian in Termékek, Test tisztító programok, 0 comments
Purex Phase 1

Purex Phase 1

PUREX Phase 1 – A test teljes kitisztítására

Méregtelenítő csomag az emésztőrendszer-vastagbél méregtelenítésére

A PUREX PHASE 1 csomag egy olyan komplex program, mellyel elvégezhető a belek megtisztítása a mérgező anyagoktól. purex_meregtelenito_csomagLehetőséget biztosít egy mérgektől mentes, „tiszta” életre, új távlatokat nyit az egészség megőrzésében és helyreállításában.
A PUREX Programban alkalmazott összes termék a legújabb tudományos eredmények ismeretében és azok alkalmazásával lett összeállítva az Ön egészsége érdekében.

A PUREX PHASE 1 emésztőrendszerünk tisztítását, szervezetünk méregtelenítését végzi el 30 nap alatt. Ezt a kúrát célszerű évente legalább kétszer elvégezni, főként tavasszal és ősszel.

A PUREX PHASE 1 programot, 30 napon keresztül kell folytatni a megfelelő eredmény érdekében. A program sikerét elősegíti, ha ebben az időszakban az étkezési szokásainkon is változtatunk, kerüljük a zsíros, fűszeres, cukros ételek fogyasztását és részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű lisztből készült pékárukat, a friss zöldségeket és gyümölcsöket, a halakat és a sovány húsokat. A kúra időszaka alatt kerüljük az alkoholos italok és a cukros üdítők fogyasztását is.

CSOMAG TARTALMA : 

– Purex Phase 1 Antiparazita kapszula (90 db)

– Purex Phase 1 Rostkoncentrátum (30 tasak)

– Purex Phase 1 Tea (30 filter/doboz, a csomag 2 doboz teát tartalmaz)

HASZNÁLATI UTASÍTÁS:

Minden reggel étkezés előtt fogyasszuk el a ROSTKONCENTRÁTUMOT, melyet 2,5 dl meleg teában oldjunk fel. Az első kapszulát a reggeli étkezés előtt, a másik két kapszulát délben és este étkezés előtt kell bevenni, lehetőség szerint a teával. Naponta 2 liter teát fogyasszunk el, a legjobb hatás elérése érdekében ne ízesítsük, legfeljebb mézzel.

EGYÉB INFORMÁCIÓK:

Ezt a méregtelenítés célszerű évente minimum kétszer elvégezni. Egyszer tavasszal, másodszor ősszel (vagy az év bármely szakaszában). A két méregtelenítés között legalább két hónap szünetet kell hagyni! A tapasztalatok alapján bizonyítható, hogy a kúra elvégzésével nemcsak a mérgektől, de a fölösleges kilóktól is megszabadulhatunk.

A PUREX PHASE 1 MÉREGTELENÍTŐ CSOMAG TERMÉKEI KÜLÖN-KÜLÖN IS KAPHATÓAK!

Fogyasztói árakhoz és megrendeléshez kattintson ide!

Vissza a főoldalra

Természetes testsúly szabályozás, avagy: Így könnyű a fogyás! Purex Phase 1: hogy kapcsoljuk a fogyókúrához, hogy biztos legyen a siker? Tovább—>>>


Referenciák, felhasználói tapasztalatok

Vásárlóink ezeken a területeken sikeresen alkalmazták a PUREX Phase 1 csomagot

Érdemes olvasni, könnyen előfordulhat, hogy talál az Önéhez nagyon hasonló jellegű körülményeket a termék alkalmazására

T.I.né Budapest – Probléma: puffadás, emésztési problémák

A termékek fogyasztása előtt emésztési problémáim voltak, mint puffadás, fáradékonyság, rossz közérzet. A Purex 1 alkalmazása után emésztési gondjaim folyamatosan megszűntek, közérzetem jelentősen javult, jelenleg kimondottan jól érzem magam! A tisztító program végén, a nyelvemen lévő fehér lepedék is eltűnt. Családom minden tagja vírusos légúti megbetegedésben szenvedett, egyedül én nem kaptam el a betegséget. (H/B331/025/08)

T. I. né Budapest – Probléma: rossz közérzet

A Purex I.-es tisztító programmal párhuzamosan próbáltam ki a SPA tisztító- és méregtelenítő rendszert is. Valószínű, hogy a kettő együttes alkalmazása járult hozzá közérzetem látványos javulásához. Sokkal jobban nézek ki, mozgásom élénkebb, ismerőseim is észre vették a változást. A gépet megvásároltam, mert kiválónak tartom. A kezelés időtartamának felénél vettem észre, hogy a légzésem könnyebbé vált, lépcsőn járásnál és terhelésnél nem szuszogok. A dohányzás okozta rekedtségem is enyhült, ezt is észrevette a környezetem. (H/B331/022/08)

Sz.A. Budapest – Probléma: lerakódott méreganyagok

Testünket nem csak kívülről kell karbantartani, hanem belülről is ki kell takarítani. A kúra alatt azt tapasztaltam, hogy rendeződött az emésztésem. A székletem állaga megváltozott, és a közérzetem is jobb lett. Rengeteg felesleges méreganyagtól megszabadultam, többek között az élősködőktől és olyan anyagoktól, amelyek évek alatt rakódtak le a szervezetemben. Én nagyon meg vagyok elégedve a termékkel, mert beváltotta a hozzá fűzött elvárásaimat! (H/B331/023/08)

P. A. Budapest – Probléma: puffadás, súlyfelesleg

A Purex 1. kúra megszabadított pár kilótól, normalizálta a bélműködésem, ezáltal megszűntek kellemetlen puffadásos tüneteim. (H/B331/024/08)

H.J. Hajdúszoboszló – Probléma: mérgek felhalmozódása a szervezetben

A lányomtól kaptam tájékoztatót a csomagról. Nagyon kíváncsi voltam milyen hatása van a termékeknek, mivel koromnál fogva sem árt egy nagytakarítás a szervezetemnek. Így megvásároltam a csomagot, feleségemmel együtt kezdtük el a kúrát! Igen csak meglepődtünk azon, amit kitakarított belőlünk. Közérzetünk, emésztésünk teljesen megváltozott. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, ha ki akarja takarítani az emésztőrendszerét. (H/B331/003/08)

KL. Hajdúszoboszló – Probléma: székrekedés

Székrekedéssel küszködöm évek óta, Egy előadáson hallottam a PUREX 1-ről, és amit ott láttam, az elborzasztott, de el is gondolkodtatott. Lehet, hogy nekem is a sok lerakódás okozza a székrekedést? Gondolkodtam, nincs mit veszítenem, kipróbálom én is PUREX-et. Előírás szerint szedtem. A tea különösen ízlett, nem jelentett gondot a nap 2 liter elfogyasztása sem. 2-3 napig nem éreztem változást, utána viszont minden nap volt székletem! Ezt csak az tudja értékelni, aki annyit szenvedett a székrekedéstől, mint én. Leírhatatlan, ami kiürült a beleimből! A kúra végére 5kg-mal lettem könnyebb, a hasamat teljesem “üresnek” éreztem. Fantasztikusan jól éreztem magam. A kúrát befejeztem 3 hete, de eddig ég nem volt szorulásom, az emésztésen tehát hosszútávon is sokat javult! (H/B331/004/08)

Cs.A. Hajdúszoboszló – Probléma: Candida gomba

Egy vizsgálta során candida gombát találtak a szervezetemben. Gyógyszert nem kaptam, de még tanácsit sem, mit tehetek. Diétába kezdtem. Sok mindenről lemondtam, csak meggyógyuljak. Fél év telt el a diétával, komoly változás nélkül. Elegem lett! Óriási szerencsémre hallottam a Purex-ről, amit azonnal megvettem. Végigcsináltam az egy hónapos kúrát, ami semmilyen nehézséget nem jelentett, nem kellett megvonnom magamtól semmit! Förtelmes volt, ami kiürült a szervezetemből. Hasmenésem nem volt, de a széklet mennyisége sokkal több lett! Legnagyobb bánatomra nem fogytam egy dekát sem, de laposabb lett a hasam. Már nem vagyok fáradékony, és jól érzem magam! A legutóbbi kontrollon már nem találtak candida gombát a szervezetemben! (H/B331/005/08)

Z.J. Hajdúszoboszló – Probléma: emésztési probléma

Évek óta küszködök emésztési problémával. Ezért vásároltam meg a Purex 1 csomagot. A tea nagyon ízletes, szívesen ittam hidegen és melegen is. A rosttal kicsit bajban voltam, nehezen szoktam meg az ízét, de a cél érdekében mindenre hajlandó voltam. Már a harmadik naptól érzetem a rost jótékony hatását. Nem volt hasmenésem, de a székletürítésem sokkal könnyebb lett, a mennyisége pedig feltűnően több lett. Két hét után már sokkal könnyebbnek érzetem magam, jobb lett a közérzetem, az emésztésem is sokat javult. Legnagyobb meglepetésemre a hajhullásom is teljesen megszűnt! (H/B331/006/08)

Cs.J. Miskolc – Probléma: keringési problémák, szervezet korai öregedése

A Purex Phase 1 kúrával párhuzamosan szedtem a Flownorm kapszulát. A kúra előtt egy speciális géppel megvizsgálták a keringésem, és azt mutatta, hogy 30 éves korom ellenére 48 évesnek meglepetésemre a keringési rendszerem egy 15 évesének felel meg. Amit még kiemelnék, hogy minden egyéb érték pozitívan változott, a keringésem “kitűnő” minősítést kapott. (H/B331/007/08)

T.A.M. Békéscsaba – Probléma: bélrendszeri lerakódás

A használata elején telítődtem, de pár nap után el kezdett ürülni a szervezetemből a sok lerakódás, és hirtelen sokkal könnyebbnek éreztem magam, bár kg-ban még nem mutatkozott ez meg. Megszűnt a has puffadásom is. A kúra vége felé nagy adag nyák ürült ki. A program végére 4-5 kg-ot fogytam. Már eltelt az óta 1 hónap és tovább fogytam, most 6 kg-nál tartok. Sokkal frissebb lettem A gyerekeimmel a fogócskázás most remekül megy (már nem mindig érnek utól). (H/B331/008/08)

L.J. Hódmezővásárhely – Probléma: gyomorpanaszok

Hosszan tartó gyomorpanaszaim voltak, melyet orvosi segítséggel sem tudtam megoldani. Többféle természetes alapanyagú terméket is kipróbáltam. Ultrahangon is voltam, mely nem derített ki semmit (régebben gyomorfekélyem volt, és műtétem is). Enni nem tudtam, mert azonnal fájt a gyomrom… húgomtól kaptam rostkoncentrátumot – egy teával, melyet a következő reggel megittam. Kb. 2 óra múlva már egyáltalán nem fájt a gyomrom. Ezután vásároltam meg a PUREX 1 komplett terméket, megcsináltam a kúrát tavaly ősszel, 2008. májuséban kezdtem a másodikat, nagyon jól érzem magam, nem fáj a gyomrom, érzem, hogy könnyebb és tisztább az emésztésem. Csak gratulálni tudok a Bionet Kft-nek ehhez a fantasztikusan jó termékhez. Magam részéről köszönöm!! (H/B331/009/08) Dr. Kozma Zsolt – Probléma: Szül: 1956.09.16, 1985 óta vagyok vegetáriánus, 8 éve halat is eszem, magasságom 176 cm, súlyom 90 kg. A Purex phase 1. készítményeket 2007. július 18-án kezdtem el szedni. Először székletem mennyiségének és minőségének megváltozását vettem észre. A második naptól reggel rendszeresen ürítettem nagy mennyiségű, könnyen távozó formált székletet, melyben kisebb-nagyobb kemény darabok voltak. Székletürítésem rendszeresebbé vált, mint addig. A 7-8 napig többször előzte meg kellemetlen, erős görcs székletet. Később faeces homogénné vált, a görcsök megszűntek, a rendszeres ürítés azonban mindvégig megmaradt. A reggeli készítmények elfogyasztása után kellemes telítettségérzés maradt órákig, talán ennek is köszönhetően súlyom minden megszorítás nélkül 3-4 kg-ot csökkent. Meg kell jegyeznem, hogy az étkezési rostokból készült keverék állaga és íze, ill. annak hiánya kezdettől fogva viszolygással töltött el, melyet többféle adalék kipróbálása után adagonként 1-2 csepp citrom illóolajjal enyhítettem. Hasam feszülése -pocakom- csökkent, úgyszintén a régóta fennálló flatulentia is. A tea semleges íze a kúra vége felé kezdett unalmassá válni (rendszeresen fogyasztok különféle teákat, alig ízesítem őket), a vizeletürítésben, minőségében nem észleltem változást, Csaknem egész hónap alatt éreztem egy szokatlan, édeskés ízt a számban. Évek óta fennálló izületi problémáim (ujjak izületeinek, ill. térdeim fájdalma) a kúra eleje óta nem jelentkeztek, augusztusban rendszeresen megjelenő parlagfűalergiám szeptember elején kezdődött a szokásosnál kisség enyhébb formában. Fizikai erőnlétem megítélesem szerint javult, bár ez részben nyári sportolásnak köszönhető. Nem könnyű egy hónapig pontosan betartani a kúrát és a szabályokat, ennek okait részben leírtam, részben az orvosi ügyeletek rendszertelen voltának tulajdonítom. Vannak pozitív változások, ezek lassan következtek be, így csak akkor szembetűnők, ha a kúra kezdete óta készült jegyzeteimet olvasom. A nyereség nyilvánvaló: a nehézségek ellenére mindenkinek szívből ajánlom a kúra elvégzését.

Csipszer János – Probléma: emésztés

A Purex No. 1 tisztítókúrát végigcsináltam az előírás szerint. Tapasztalatom a következő: A WC-n nem kell újságot olvasni és idő sincs rá mert kb. 20 másodperc alatt végezni lehet. Rendszeres kiszámítható a végeredmény ideje és állaga. A kúra befejezését követően kb. 1 hónapig a hatása fennáll.

Dr. Juhász Árpád

Dr. Juhász Árpádnak hívnak, egy megyei kórházban dolgozom sebészként. Napi munkám során kerültem kapcsolatba kolléganőmmel- Bordács Zsuzsával -, aki megismertette velem a Bionet cég termékeit, többek között a Purex programot. Mint a “nyugati orvoslás” elvein oktatott orvos, alapvetően szkeptikusan állok minden olyan eljárással szemben, ami egyértelműen, döntően számadatokkal alátámasztottan nem igazolható, tehát ? sajnos ? tanulmányaim folytán előbb nyúlok gyógyszerekhez, invazív eljárásokhoz, mint gyógynövényekhez. A Purex program először azzal keltette fel az érdeklődésemet, hogy ellentétben a tonnaszámra érkező reklámokkal, melyek egy “egy tabletta és megváltozik az életed” szlogent plántálják belénk. A Bionet programja nem jósolt csodát, és a célt több szer, kombinált, kúraszerű alkalmazásával teszi elérhetővé. Kézbevéve a részletes ismertetőt illetve az összetevők listáját, igyekeztem szakmai ismereteimet felhasználva a lehető legkritikusabb lenni, de ártalmas, veszélyes anyagot nem találtam, a program logikusnak tűnt. Így úgy gondoltam, csak hasznos leht a kúra, de ha semmi haszna legalább ártani nem árt, tehát beleegyeztem a felkérésbe, hogy a terméket kipróbáljam. Sajnos az életritmusom nem az ideális, rendszertelenül étkezem, kevés folyadékot iszom, tehát teljesen megfeleltem az ideális célcsoportnak. Röviden a kúrámról: a kapszula bevétele nem probléma, de rá kellett jönnöm, hogy 2 liter tea sajnos több mint átlagosan a napi teljes folyadékbevitelem. A rostot a leirat reggelre javasolja, de itt az első pár napban problémáim voltak. Miután napközben a műtőben dolgozom, ahonnan egy esetleges hasmenés miatt kirohanni nem lehet, azt találtam ki, hogy este iszom meg. Ez rossz döntés volt, másnap délelőtt igen kellemetlen görcseim jelentkeztek. Már a kúra megszakításán gondolkoztam, de a Bionet egyik szakértőjével konzultálva rájöttünk az okra: délelőtt, műtétek között valamennyit tudok inni, éjjel viszont semmit. Így éjjel a rost minden vizet magához vonzva sem tudott relatíve lata állagot megtartva megduzzadni, erősen besűrösödött, ami már nehézkessé tette a bélben ezen székletrög haladását, másnapra nekem görcsöket okozva. Ezután áttértem a reggeli rostivásra, és a panaszaim ” láss csodát ” megszűntek. A kúra ettől kezdve problémamentesen zajlott. Tapasztalataim a programmról: * “csodát” nem tapasztaltam * Székletem lazább lett, de egyszer sem volt hasmenés * Görcs (az első pár naptól eltekintve) , hányinger, hányás nem volt * A tea iható, kevés citrommal, ízletes frissítő ital. * A rost bevétele nehézkesebb, a vízben hígitás után gyorsan, úgymond “húzóra” meg kell inni, ellenkező esetben megkocsonyásodik, nehezen lenyelhetővé válik. Pár napi rutinnal, saját tapasztalattal ez sem jelenthet problémát. * Fogyást nem észleltem, bár nem is ez a kúra célja * Frissebbnek érzem magam, ami objektivizálható is: eddigi napi átlag 5 kávé helyett elég 2!!! * Alvásigényem érezhetően csökkent * Miután 30 nap már elég egy napi rutin rögzüléshez, a program befejezése után is igyekszem ” eddig sikerrel ” tartani a napi kb. 3 liter folyadékfogyasztást Összességében elmondhatom, a Purex program elnyerte tetszésemet, hasznosnak vélem, így betegeimnek, ismerőseimnek bátran fogom ajánlani. Úgy vélem, egy egészségesebb életformára történő átállásnak szerves része kell, hogy legyen szervezetünk méregtelenítése, ez pedig a Bionet cég Purex programjával tökéletesen véghezvihető.

Dr. Steindl Tímea

Attilától és feleségétől kaptam a tisztítóprogram csomagot. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy kipróbálhattam a programot. A program alkalmazása során szerzett tapasztalataim: Emésztésem javult, közérzetem egyre jobb lett, ahogy teltek a napok a program során. Frissebb lettem, súlyom csökkent. Az elfogyasztott táplálék mennyisége csökkent, nem kívántam annyit enni, viszont több zöldséget, gyümölcsöt ettem. Szívesen elfogyasztom minden reggel a kellemes ízű rostkoncentrátumot. A tea is jó ízű, valóban szükség van napi 2 literre. Szívesen fogom majd ajánlani betegeimnek a rendszeres méregtelenítésre. Beckné Marika – Az utóbbi időben elég sokat gyengélkedtem és fáradékony voltam.Elkezdtem fogyasztani a Purex csomagot. Másnap szokásos székletem volt,majd naponta figyeltem. Azt vettem észre,hogy nem fodros volt, ugyanis nem jött ki a popómból, úgy kellett kihúzni. Ez egy féreg lehetett,mert másnap ugyanez megismétlődött csak harmadnap tisztult ki. Ezután többször is fájt a hasam, majd azt vettem észre,hogy furcsa a székletem: tölcsér alaku volt és a közepe fehér. Megijedtem,de nem tudtam lefényképezni, mert nincs gépem. Végigcsináltam a kúrát, azóta a székletem rendszeres és normális és jobban érzem magam,nem vagyok fáradékony.

Molnár Balázsné – Probléma: Gyomorpanaszok

” Több évvel ezelőtt súlyos hasműtéten estem át és a purex program már az első napokban “éreztette a hatását” mind a mennyiség mind a “minőség” vonastkozásában! Azonban mintegy 2 hét után hihetetlen méretű “valami” jött ki belőlem,- /50 cm fölötti/ -teljesen ki sem tudtam segíteni magamból! Meggyőződésem, hogy még a bélműtétem maradványa lehetett, mert meghatározhatatlan volt a “minősége”. A programot már befejeztem, de alig várom hogy a következőt elkezdhessem néhány hónap múlva! Fantasztikus hatású termék!

Posted by adrian in Termékek, Test tisztító programok, 0 comments